Tanfolyamok

REIKI: a japán szó jelentése: univerzális (rei) életenergia (ki).

Amióta az emberi faj létezik, azóta használja gyógyításra azt a két “eszközét”, amelynek emberi létét köszönheti: a fejét és a kezét. Ez utóbbit a kezdetekkor egyszerűen odatette, ahol fájt.
Az életenergia-fogalom már évezredekkel ezelőtt számos kultúrában megjelent.
Kínában “csi”-ként, a hinduizmusban “prána”-ként, az ókori Egyiptomban “ka”-ként ismerték. Az energia gyógyító használatára példákat találunk az ókori egyiptomi templomok falain is, de a leismertebbek mégis Jézus csodatételei, valamint Shakyamuni Buddha gyógyításai.

A módszer újrafelfedezése Dr. Mikao Usui japán teológiaprofesszor nevéhez fűződik.
A reiki használata során a gyógyító az életerő energiát közvetíti a beteg, vagy rosszul működő szervezetnek. Ez a természetes, gyógyító energia erőteljes, koncentrált formában a reiki közvetítő kezén áramlik át a kezelt személy testébe.
A kezelés testi-lelki harmóniát és kiegyensúlyozottságot biztosít, így segíti az egészség megőrzését. Kitágítja a világról alkotott szemléletmódot, ezáltal önmagunkkal és környezetünkkel való kapcsolatunk harmonikusabbá, szeretetteljesebbé és megértőbbé válik. A Reikit használó ember ellenállóbbá válik az olyan egyre erősödő megterhelésekkel szemben, mint például a stressz, a lég- és környezetszennyezés, az élelmiszerekben egyre sűrűbben előforduló kemikáliák mellékhatásai. Betegség esetén beindítja a szervezet öngyógyító mechanizmusait. Könnyen és gyorsan alkalmazható, hatékony módszer, mellyel kezelheti önmagát és másokat. Mindenkinek egy tökéletes indulás egy olyan úton, ahol jobban megismerheti magát.

R.A.I. Reiki fokozatai:

Reiki I.
A tanfolyamon a tanuló betekintést kap az emberi test energetikai felépítésébe, az aura jelentőségébe, a csakrák működésébe, tisztításba. Ráhangolódik az isteni energiára, a szeretetteljes, finomanyagú energiával való munkára, elsajátítja a kézrátétellel történő gyógyítás alapjait. A beavatáson keresztül megtapasztalja belső, gyógyító csatornáinak megnyílását és megtisztulását, valamint a saját rezgésszámának és energiaszintjének lényeges megemelkedését. Gyakorlás során megtanulja azokat a kézpozíciókat, amelyek önmaga és mások kezeléséhez szükségesek.
Tanfolyami díj: 14.500,- Ft.

Reiki II.
A tanulók megismerkednek a 2. Reiki fokozat szimbólumaival és azok használatával. Ezek segítenek a gyógyításban és a mindennapi problémák megoldásában. Felerősítik az energetikai kezelés hatékonyságát fizikai, illetve lelki betegségek esetén. A beavatással ismét megemelkedik a rezgésszám és az energiaszint. Lehetővé válik a mentális eredetű problémák kezelése, illetve a távkezelés is. Előfeltétele: Reiki I.
Tanfolyami díj: 21.500,- Ft.

Reiki mester
Ez a tanfolyam az első lépés a mesterré válás útján. A beavatáson keresztül többszörösére emelkedik a rezgésszám és az energiaszint. A kapott szimbólum hozzáférést biztosít a mester energiához. Előfeltétele: Reiki I. és II.
Tanfolyami díj: 47.500,- Ft.

A tanfolyamok árait mindenkor a RAI központja határozza meg, minden mester-tanár ezen a szabott áron adja át a tudását.
A Reiki tanfolyam minden fokozata avatással = beavatással zárul. Az avatás egy ceremónia, azaz annak a pillanatnak a méltó megünneplése, hogy onnan kezdve életed végéig rendelkezésedre áll ugyanaz az erő, amivel évezredekkel ezelőtt Jézus is gyógyított.

Az avatás erőt és védelmet biztosít számodra.

 

STRESSZOLDÁS A MINDENNAPOKBAN

A minitanfolyam során betekintést nyerhet a stressz fizikai-lelki-szellemi hatásaira, valamint elsajátíthat egyszerű, a kineziológia módszerein alapuló stresszoldó technikákat. A begyakorolt stresszoldásoknak köszönhetően megszabadulhat a mindennapok feszültségétől, valamint a múltban gyökerező aggodalmaitól. Használhatja önmagán, családtagjain, ezáltal élhetőbbé téve a hétköznapokat.

A minitanfolyam ára: 3.000 Ft/fő

AMIKOR EGY „BOCSI” NEM ELÉG  – Párkapcsolati minitréning

Mindenkinek lehet rossz napja. Egy kapcsolaton belül bizony többször is előfordul, hogy megbántjuk társunkat.

Ezt tehetjük:

  • szóval,
  • tettel,
  • mulasztással.

Ha ezekért a megbántásokért nem kérünk megfelelően bocsánatot, a sérelmek csak gyűlnek és gyűlnek társunkban, míg egy nap robban a bomba…
Tanuljunk önmagunkról és a másikról! Hogy viselkedünk ilyen helyzetekben?

  • Beismerjük a megbántásunkat, vagy tagadjuk?
  • Mentegetőzünk, vádaskodunk?
  • Vagy nem is értjük mi baja a másiknak?
  • Képesek vagyunk bocsánatot kérni, megbocsátani?

Vegyen részt a párkapcsolati tréningen, hogy választ kapjon a kérdésekre! Tudja meg, mi kell ahhoz, hogy valaki igazán meg tudjon bocsátani!

Részvételi díj: 5.000 Ft/fő

 

HÁNYSZOR MONDJAM?! Szeretlek!  – párkapcsolati minitréning

Ki ne emlékezne arra, amikor kapcsolatuk elején, a lobogó szerelem rózsaszín fátylával befedve bizonygatták egymásnak: „ szeretsz? Szeretlek! De én jobban… Az nem lehet, mert én jobban… annyiszor mondom el, ahányszor csak akarod…”

Aztán néhány év múlva próbálja kipréselni a párjából: „szeretsz?”, mire fáradtan, lemondóan, vagy éppen üvöltve jön a nem túl meggyőző válasz: „Hányszor mondjam?! Szeretlek!”

Legtöbbször nem az a kérdés, hányszor mondja, hanem hogy hogyan?
A párkapcsolati mini-tréningen megismerheti, megismerhetik azokat a módszereket, amiktől mindketten szeretve érezhetik magukat minden nap.

Részvételi díj: 5.000 Ft/fő

 

MÁS UTAKON JÁRUNK – párkapcsolati minitréning

Mi történt Önökkel?

  • Miközben Ön elindult a fejlődés útján, folyamatosan képzi magát, tanítókat, mestereket talált és elkezdte felfedezni az élet értelmét, társát képtelen rávenni, hogy kövesse az úton?
  • Már úgy érzi, nincs semmi, amiről beszélgethetnének, hiszen külön utakon járnak? Már lehet, hogy megfordult a fejében, nem is a megfelelő társsal élek?

Mielőtt súlyos döntéseket hozna, jöjjön el párkapcsolati mini-tréningemre, ismerje meg azokat a módszereket, amivel újraindíthatja a kommunikációt kapcsolatában, és érdeklődővé, nyitottá teheti társát.
Találják meg a közös ösvényt, hogy azon haladhassanak tovább!

Részvételi díj: 4.000 Ft/fő